Bűncselekmény
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálosan megfenyegetett egy gyámügyi ügyintézőt
A vádlott négy kiskorú gyermekét a gyámhatóság 2023 júniusának elején védelembe vette és nevelőszülőknél helyezte el, mert a gyerekek sem óvodába, sem iskolába nem jártak és lakhatási körülményeik sem voltak megfelelők.
2024.04.29 22:30MTIKözfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emeltek egy borsodi férfi ellen, aki azzal fenyegetett meg egy gyámügyi ügyintézőt, hogy megöli - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Azt írták: a vádlott négy kiskorú gyermekét a gyámhatóság 2023 júniusának elején védelembe vette és nevelőszülőknél helyezte el, mert a gyerekek sem óvodába, sem iskolába nem jártak és lakhatási körülményeik sem voltak megfelelők.
A férfi a hónap közepén megjelent a borsodi település családsegítő szolgálatánál és az ott dolgozó nővel közölte, ha egy héten belül nem intézkednek gyermekei ügyében, megkeresi az esetben eljárt gyámügyi ügyintézőt, és felgyújtja a házát - közölték.
A családsegítő alkalmazottja értesítette a fenyegetésről az illetékes ügyintézőt, aki a gyermekelhelyezési döntést csak annyiban változtatta meg, hogy az egyik gyermek tekintetében új nevelőszülőket rendelt ki - írták.
A közlemény szerint a vádlott augusztus második felében telefonon felhívta az ügyintézőt és megfenyegette, hogy meg fogja ölni. Aznap valóban megjelent az irodán, ahol üvöltözött és a döntés megváltoztatását követelte, ennek az értesítésre kiérkezett rendőrök vetettek véget.
A gyámügyi ügyintéző közfeladatot ellátó személynek minősül, a büntetett előéletű vádlottal szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével büntetővégzésében felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06