Eladó Ayrton Senna saját bejáratású Hondája

Mintegy 230 millió forintot kérnek a legendás Hondáért

A brazil ikon rendszeresen használta Portugáliában a Hondától kapott autóját, az 1991-es évjáratú csoda pedig új gazdát keres - igencsak borsos áron.

Ayrton Senna a beszámolók szerint jelentős szerepet vállalt az NSX fejlesztéséből, hiszen a brazil pilóta rendszeresen körözött a prototípusokkal, és adott visszajelzést a mérnököknek, hogyan lehetne még jobb az autó. Ennek fényében nem is annyira meglepő, hogy a bemutató után a Formula-1-es világbajnok is kapott egy NSX-et a márkától saját használatra, amellyel a hirdetés szerint Portugáliában közlekedett.
Hirdetés
Egyértelmű, hogy a középmotoros Honda vételárát nem elsősorban az állapota adja, de még csak nem is a futásteljesítménye, hiszen a hirdetés szerint 62 925 kilométert tett meg az évek során. A fotókat böngészve viszont értelmet nyer a 230 millió forintos (500 ezer fontos) árcédula, hiszen több felvételt is feltöltöttek, amelyen Senna az NSX mellett látható, ráadásul több képen még a rendszám is látszik, ez pedig megegyezik a hirdetésben szereplő autóéval. Ha valakinek ez sem lenne elég, akkor egy hivatalos dokumentum is szerepel a hirdetésben, amely egyenesen a Hondától származik, és megerősíti, hogy az első tulajdonos valóban Ayrton Senna volt. A képeken szereplő 1991-es Honda NSX-ben egy 3,0 literes, V6-os benzinmotor található ötfokozatú manuális váltóval. A mindössze 1370 kilogrammos autó 267 lóerőnyi teljesítményre, és 284 newtonméteres nyomatékra képes. 5,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órára, míg az elméleti végsebessége 266 km/óra.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?