Hirdetés

A Honor és a Huawei uralja a kínai mobilpiacot

Az egykor márkatársak dominálták a hazai leszállításokat, az Apple és a BBK megbotlott. Merre vagy, Xiaomi?

Néhány évig sikerült csak megtépázni a Huawei hírnevét az amerikai szankcióknak, legalábbis a Kínai Népköztársaságban: ha a közös dizájnjegyet és szoftveres megoldásokat használó anyacéget és a különvált Honor első negyedéves leszállításait együtt nézem, 34,1%-kal a helyi mobilpiac harmadát uralták 2024 elején.

A Honor lett az aranyérmes 17,1%-át birtokolva a piacnak, 13,2%-ot erősítve egy év alatt, de az újra 5G-s telefonokat kínáló Huawei volt az időszak igazi nyertese, megduplázva részesedését 17%-kot elérve. Ha vannak győztesek, akkor bizony vesztesek is: az Oppo 15,7%-kal a harmadik helyre szorult (-15,5%), az Apple 15,6%-kal a negyedikre (-6,6%), a Vivo 14,6%-kal pedig az ötödikre (-10,7%). A legnagyobb meglepetés az, hogy a Xiaomi a top 5-ös listára fel sem fért.

Ami a piac egészét illeti, a mínuszos 2023-as első, második és harmadik, illetve az 1,1%-os erősödéssel lényegében stagnáló negyedik negyedév után 2024 első három hónapja határozottabb növekedést hozott a Népköztársaságban, 6,5%-kal jobb számokat hozva éves viszonylatban. Az is jól látszik, hogy a kínai vásárlók előszeretettel vásárolnak hazait, viszont nem ragaszkodnak ugyanahhoz a márkához.

Előzmények

Hirdetés