Több mint harminc országból érkező, száznál is több hőlégballon színezi be Szeged fölött ez eget szeptember 8-14. között, a 25. alkalommal megrendezett Hőlégballon Világbajnokságon.

A sportág legrangosabb megmérettetésére egyebek mellett Ausztráliából, Kanadából, Japánból, Kínából, Indiából, Brazíliából és a korábbi világbajnokság élvonalában végzett Egyesült Államokból, valamint Európa számos országából érkeznek versenyzők, így természetesen magyaroknak is szurkolhat majd a közönség. Először itt indulnak világbajnokságon Kolumbia, Egyiptom, Izrael és Örményország pilótái.

Forrás: Szegedi Közlekedési Társaság

„Szeged lakói és a hőlégballon szerelmesei számára már megszokott, hogy időnként hatalmas, színes csodák úsznak be a látóterünkbe, hiszen a szegedi légishow is évente helyet ad ennek a látványos sportnak. 2021-ben mi lehettünk az EB házigazdái, idén pedig nagy megtiszteltetés, hogy a világversenyt is mi láthatjuk vendégül” – mondta Knezevics Viktor, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója.

A város felett már az edzésnapokon, szeptember 5. és 7. között feltűnnek a látványos balloncsodák. A verseny 8-án indul és közel egy hétig tart.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.