A Közlekedési Hatósághoz egy légitársaság a Budapest–Mumbai útvonalra, utasszállító járat üzemeltetésére nyújtott be kérelmet.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium alá tartozó hivatal közleménye arról ad tájékoztatást, hogy a Magyarország és India közötti kétoldalú légiközlekedési megállapodás alapján fennálló,
kihasználatlan légiközlekedési jog iránti kérelem érkezett be a Budapest és Mumbai közötti útvonalra, személyszállítási üzemelésre.

Az április 24-én kelt tájékoztatás közzétételétől 30 napos jogvesztő határidőn belül, azaz május 23-ig nyújthat be kérelmet másik légitársaság ugyanezen légiközlekedési jog igénybevétele iránt.

A hatóság közlése további részleteket nem tartalmaz a tervezett járatról, így azt sem, hogy melyik cég nyújtotta be a kérelmet.

Az eljárás a járatnyitás egyik első, előkészítő lépése olyan útvonalak és országok esetén, ahol ezt kétoldalú légiközlekedési megállapodás szabályozza, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy hamarosan el is indulnak az adott járatok.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amint korábban megírtuk, korábbi interjúnkban Kam Jandu, a Budapest Airport vezérigazgatója is jelezte, hogy dolgoznak az indiai kapcsolatokon, amelyek létrejöttét gazdasági és turisztikai trendek is indokolják. Mint ismert, a Wizz Air is kacérkodik indiai útvonalak nyitásával, amelyeket a jövő évtől érkező A321XLR gépeivel szolgálna ki.

Korábban írtunk arról is, hogy Budapest az indiai Indi Go légitársaság járatfejlesztési tervei között szintén szerepel, amelynek előfutáraként a Turkish Airlines-szal kódmegosztásos megállapodásban kínálnak a magyar fővárosba is jegyeket, isztambuli átszállással.