Az alábbi cikk témáját olvasóink szavazták meg a héten: összesen 3 olyan hírt ajánlottunk nektek, amelyekről azt feltételeztük, hogy sokunk számára inspirációt nyújthatnak. Néhány héten át veletek együtt keressük a választ arra a kérdésre, milyen témák azok, amelyek segítenek elgondolnunk jobb világokat, amelyek motiváló küzdelmekről vagy gondolatébresztő alternatívákról szólnak. Minket is megleptetek azzal, hogy éppen erre a hírre szavaztatok a legtöbben keddi ajánlókból.

Ugyan egy #nemrosszhírt ígértünk, de már az elején fontos megjegyezni, hogy főhősünk meghal a történet végén. Mert Alekszandr Gyemigyenko hős volt. Az április elején előzetes letartóztatásban 61 évesen elhunyt történelem- és földrajztanár az orosz-ukrán háború kitörése óta több mint 900 olyan ukrajnai menekültnek segített hazajutni, aki a harcok elől Oroszországba menekült, vagy deportálták.

Egyikük a brit napilapnak, a The Guardiannek mesélte el találkozását az orosz pacifistával. Olena Primak tavaly júniusban döntött úgy, hogy nem bírja tovább az orosz megszállást és az azzal járó megpróbáltatásokat, a hosszú és zsúfolt vonatutakat és azt, hogy titkolniuk kell származásukat. A korábban bolti eladóként dolgozó Olena Primak kislánya kezét fogva zavartan és elveszetten állt a belgorodi vasútállomáson, egy Alekszandr nevű férfire várt, akiről azt az információt kapta, hogy segít visszajutni nekik Ukrajnába.

„Egyszer csak egy kedvesen mosolygó férfi jelent meg az állomáson” – emlékszik vissza a Gyemigyenkóval való találkozására. A 61 éves, szelíd arcú, meleg tekintetű és őszhajú Alekszandr felajánlotta, hogy viszi a csomagjait. Olenának és kislányának ahhoz, hogy visszatérjenek az ukrán ellenőrzés alatt álló területekre, a kolotilovkai ellenőrző ponton kellett átkelniük, amely az egyetlen határátkelő a hazájukba visszatérő ukrán állampolgárok számára.

„A határ felé vezető úton Gyemigyenko az útba eső városok történeteihez kapcsolódó anekdotákkal szórakoztatott minket. Hihetetlen érzés volt: egy ember, akivel még soha nem találkoztam, megnyugtatott. Az életigenlése ragályos volt”

– mesélte Olena, aki az egyike annak a 900 ukrán menekültnek, akin az elmúlt közel két évben a meggyőződéses pacifista Alekszandr segített. Gyemigyenko történelem- és földrajz szakos tanárként dolgozott, s hogy csekély fizetését kiegészítse, mellékállásban idegennyelvi tankönyvekkel kereskedett, így ismerte meg feleségét is. A pár az ukrán határhoz közel, egy kis faluban vásárolt házat, itt tervezgették közös jövőjüket.

Ám terveik, akárcsak több millió ember sorsa Ukrajnában és Oroszországban 2022 februárjában, amikor Vlagyimir Putyin elrendelte Ukrajna invázióját, egy csapásra összedőltek.

Az invázió napján Gyemigyenko Belgorod központjában egyszemélyes tüntetést tartott – az akció során egy fehér lapot tartott fel a város főterén, amire eredetileg háborúellenes üzenetet akart írni, amire végül nem volt ideje. Fél órával később őrizetbe vették, egy civil ruhás ügynök összetépte a lapot – de vádemelés nélkül szabadon bocsátották. Csehországban élő fia, Oleg „a végletekig makacsnak” jellemezte apját, akinek elvei fontosabbak voltak a saját biztonságánál is. Példaként felidézte, hogy amikor Oroszországban bevezették (a magyarországihoz hasonló) törvényt, amivel külföldi ügynököknek bélyegeztek független médiumokat és civil szervezeteket, akkor Alekszandr szolidaritásból „Én is külföldi ügynök vagyok” táblát ragasztott autójára.

A belgorodi akció után nem sokkal a házaspár úgy döntött, segíteni fogják az ukrán menekülteket.

 „És ezt a döntésünket egyszer sem bántuk meg”

– mondta el Visnyevszkaja, Alekszandr felesége. Így otthonuk hamar ukránok százainak állomáshelyévé változott, és ahogy Oroszország Ukrajna egyre nagyobb részét szállta meg, egyre többen érkeztek hozzájuk. „Egy ponton már nem is számoltuk tovább, hogy hányan éjszakáztak nálunk” – mondta Visnyevszkaja, de becslése szerint Gyemigyenko összesen több mint 900 menekültnek segített. Amikor a ház túlzsúfolt lett – megtörtént, hogy a család akár 27 embert is befogadott a kétszintes épületbe – a férfi a kertben álló kis viskójukban aludt.

Napjait azzal töltötte, hogy menekülteket fuvarozott a határra, a helyi önkéntes közösség aktív tagjává vált – ami egyre nagyobb szálka volt a hatóságok szemében.

A hozzá hasonló orosz önkéntesek segítettek kijutni Oroszországból a háború miatt kitelepítetteknek, akik közül sokakat erőszakkal deportáltak. Az elsősorban civil, háborúellenes orosz állampolgárokból, személyes kapcsolatokon és a Telegram üzenetküldő alkalmazáson keresztül szerveződő önkéntesek, félig titokban, a feltűnést kerülve nyújtanak segítséget.

Bár tevékenységük hivatalosan nem illegális, az orosz biztonsági szolgálatok keményen fellépnek a nem-kormányzati önkéntesek ellen, mivel az ukránok visszatérését segítő munkájuk ellentétes a hivatalos narratívával, miszerint Moszkva „evakuálja” és „megvédi” őket. A háború kitörése után alig fél évvel a Szabad Európa is írt arról, hogy nemzetközi szervezetek jelentései szerint addig legalább egymillió ukránt kényszerítettek Oroszországba, akik közül legalább kétszázezer gyermek – az azóta eltelt időben ez a szám megsokszorozódhatott, mivel az orosz kormány képviselőinek beszámolója szerint is 4,9 millió ukránt „fogadtak be” 2022 óta.

2023. október 17-én, utolsó útján Gyemigyenko egy idős, rákbeteg nőt vitt a határhoz – itt a csecsen Akhmat zászlóalj katonái tartóztatták le.

10 napig semmit sem lehetett tudni hollétéről, ezután derült ki, hogy illegális fegyvertartás vádjával előzetes letartóztatásba helyezték. A fiával folytatott telefonbeszélgetésben Gyemigyenko arról számolt be, hogy az Akhmat-katonák megkínozták, és arra kényszerítették, hogy beismerje a vádat.

Felesége a bíróságon készült képeket is közzétette, amelyeken a férfi testét borító kék-zöld foltok, és kínzás nyomait mutató sebhelyek látszanak.

A férfi utolsó napjairól keveset tudunk: a börtönhatóságok szerint április 5-én halt meg, azonban erről ügyvédje csak három nappal később értesült, amikor meg akarta látogatni védencét. Egy helyi lap a börtön tisztviselőit idézve arról számolt be, hogy a férfi öngyilkos lett, azonban a Guardian által megszerzett hivatalos halotti bizonyítványában az áll, hogy a halál okát „még nem állapították meg”.

Családja nehezen hiszi el, hogy Alekszandr öngyilkos lett volna, mivel feleségével közösen tervezgették jövőjüket a férfi letartóztatása után is. Önkéntes társai, felesége és Csehországban élő fia a pacifista hős halálának kapcsán elrendelt nyomozás lezárásától várnak végső magyarázatot, de nincs kétségük, hogy végső soron az államot terheli a felelősség Alekszandr haláláért. Fia, Oleg úgy fogalmazott:

„Szabad ember volt minden cselekedetében, és még mindig élne, ha nem tartóztatják le. De ennyire szabadnak ma Oroszországban nem lehet lenni.”

(The Guardian, Le Monde, Mediazona)