Redmondnak csillapíthatatlan az étvágya, ha MI-fejlesztésről van szó. Az OpenAI-ba tolt sok milliárd dollár után ezúttal másfél milliárdot áldoz az egyesült arab emírségekbeli G42-re.

A Microsoft és a G42 között egy éve indult partnerséget teljesen új szintre emeli Redmond azzal, hogy 1,5 milliárd dollárt fektet az Egyesült Arab Emírségekben működő, mesterséges intelligencia megoldásokat fejlesztő cégbe. Ez a kisebbség részesedés mellett egy helyet is biztosít Brad Smith Microsoft-elnök számára az igazgatótanácsban - áll a kedden kiadott közös sajtóközleményben.

Az alku részét képezi, hogy a G42 által fejlesztett alkalmazások és szolgáltatások az Azure-ben, a Microsoft felhős platformján futnak majd, ami a remények szerint hozzásegítheti a céget ahhoz, hogy elsősorban a közszférát célzó termékeit sikeresen tudja értékesíteni világszerte.

Smith kommentárjában kiemelte, hogy "a világszínvonalú technológiát a biztonságos, megbízható és felelős mesterséges intelligencia világelső szabványaival fogjuk ötvözni, szoros együttműködésben az Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Államok kormányával".

Politikai játszma

A két ország konkrét említése aligha véletlen, ugyanis a megállapodás jelentős győzelemnek is tekinthető az USA és Kína között immár hosszú ideje zajló geopolitikai csatározásban. Peking az utóbbi időben javította pozícióit a térségben, de a mostani megállapodás azt jelzi, hogy ismét inkább Washingtonnak áll a zászló.

A Reuters beszámolója szerint a G42 kezdi magától eltolni a kínai befektetőket, valamint megindult a cég által használt kínai hardverek kivonása is. Mindezt azért, hogy a kínai termékek és szolgáltatások kapcsán az amerikaiak által rendszerint hangoztatott (nemzet)biztonsági kockázatokat eltűntessék rendszereikből.

Nem előzmény nélküli

A most bejelentett, még Microsoft-szinten is komolynak mondható befektetés nem a semmiből jött. A két cég már tavaly tavasszal megkezdte a közös munkában rejlő lehetőségek feltérképezését. Ennek keretében ősszel már konkrét együttműködési tervet jelentettek be. A közös fejlesztési projektek mellett deklarált cél lett például a térség meglévő adatközpont-infrastruktúrájának bővítése.

Redmond természetesen nem először tesz jelentős összeget MI-fejlesztő vállalatokba. A Microsoft jó érzékkel és idejekorán lépett partnerségre a ChatGPT-vel világhíressé vált OpenAI-jal, amelybe gyorsan be is tolt 10 milliárd dollárt, hogy pozícióit bebetonozza a technológiai világ fejlődését mostanában szinte egyszemélyben diktáló cégbe.

Cloud & big data

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.