Magyar Péter: úton vagyunk a technikai államcsőd felé

0
563
Pixabay

A nemrég feltűnt, de máris jelentős népszerűséget szerzett politikus Facebook oldalán ezúttal a magyar gazdaság siralmas helyzetével foglalkozott annak kapcsán, hogy a költségvetés hiánycélja már csaknem teljesült noha még csak április közepén járunk.

“Az első negyedév végén 2321 milliárd forint hiányzott a kasszából, ilyen magas első negyedéves adat még sohasem volt a magyar államháztartás történetében. Ez majdnem a teljes évre tervezett hiánynak felel meg” – írta Magyar Péter. Aki joggal mutat rá arra, hogy nem lehet a költségvetést az év első felében megtervezni, mert akkor szinte szükségszerű a tévedés hiszen a világgazdaság olyan gyorsan változik, hogy lehetetlen előre látni a főbb trendek alakulását. Ezért már az Orbán kormány is közölte, hogy idén az év vége felé állítják majd össze a jövő évi költségvetést ahogy az minden más európai országban szokásos.

“A kormány már be is jelentett egy 650 milliárdos megszorító csomagot, de ez nem lesz elég, mert úton vagyunk a technikai államcsőd felé”

– állítja Magyar Péter, aki ebben az utóbbiban minden valószínűség szerint téved.

Nincs gazdasági válság

Ezt állítja Surányi György, a magyar nemzeti bank ex elnöke, aki gyakran bírálja az Orbán kormány gazdaságpolitikáját és a Matolcsy féle nemzeti bank ténykedését. Surányi azt hangsúlyozza, hogy az Orbán kormány szekere még egy-két évig eldöcöghet az uniós eurómilliárdok nélkül, melyek nagyon is hiányoznak az államkasszából. Magyarország egyre drágábban kap kölcsönöket a világpiacon, ezért egyre nő az adósságszolgálat, mely idén már meghaladhatja a GDP 4,2%-át. Ez nagyon sok, meghaladja az éves egészségügyi kiadásokat, de Magyarországon volt már sokkal magasabb is méghozzá a kilencvenes évek közepén amikor Surányi György és Bokros Lajos együtt hárították el az államcsődöt, de a Bokros csomag olyan nagy életszínvonal csökkenést hozott, hogy a baloldal megindult a lejtőn. A liberális irányzat elveszítette a népszerűségét, mert a közvélemény többsége azt a megszorító politikával azonosította.

Magyar Péter szerint az Orbán kormány újabb megszorító csomagra készül, de ezt csak a választások után akarja bejelenteni:

”Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök, hogy várható-e további vasúti szárnyvonalak megszüntetése, posta- és kórház bezárás illetve milyen adók emelését tervezik  a felelőtlen gazdálkodásuk következményeinek enyhítésére?”

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter találkozott az ásványolajipari szövetség illetve a MOL vezetőivel, mert szeretné elérni, hogy az üzemanyag árának emelkedése ne növelje az inflációt. Csakhogy az olajipar emberei azt vetették a kormány szemére, hogy január elsejével jelentősen megnövelte a jövedéki adót, és emiatt nem tudják olcsóbban adni a benzint és a dízelt.

Orbán úgy költekezik mintha jól menne a gazdaság

A magyar miniszterelnök jelentős összegekkel támogatta a Euronews és a Vodafone megvásárlását, most pedig a ferihegyi repülőteret kívánja megszerezni:

”milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forintért éppen most visszavásárolni a ferihegyi reptér egy részét?”

– teszi fel a teljesen jogos kérdést Magyar Péter.

Miért ilyen magabiztos ebben a nehéz gazdasági helyzetben Orbán Viktor? Mert joggal úgy érezheti, hogy az impotenciával küszködő ellenzék, melynek több politikusa is rajta van a hatalom fizetési listáján, nem igazán veszélyes a számára.

Csakhogy a Magyar Péter jelenség mutatja azt, hogy a csökkenő életszínvonal kivált egy olyan tömeghangulatot, amely komolyan meggyengítheti Orbán Viktor hatalmát, melyet egyre inkább az alternatíva hiánya tart életben.

De hogyha igaz a hatalom vádja Magyar Péter ellen, hogy őt az amerikai nagykövetség támogatja, akkor kibontakozhat egy alternatíva, amely Lengyelország példájára utalhat. Tusk miniszterelnök az összes uniós euró milliárdot megkapta cserében azért, hogy belépett az európai ügyészségbe. Magyar Péter most ugyanezt ígéri. E téren Magyar Péter nem újonc hiszen nyolc évig szolgált Brüsszelben mint a Fidesz diplomatája. Ha a Biden kormányzat és az Európai Unió fő iránya őt támogatja, akkor veszélyes kihívóvá válhat Orbán Viktor számára, aki – amint azt George Friedman a magyar származású amerikai elemző legutóbb írta – egyre inkább elveszíti a fonalat. Márpedig ez volt Orbán Viktor egyik legfőbb politikusi erénye, hogy minden helyzetben az elsők között ismerte fel, hogy mit kell tennie a hatalom megszerzése illetve megtartása érdekében, és sohasem habozott sokáig megcselekedni azt. Most viszont habozik és kivár. Nem véletlenül: pénz nélkül ő is impotens…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .