675 milliárd forintnyi beruházást halaszt el a kormány

|

A 2025-ös költségvetési törvényjavaslatot november 5-e után fogja benyújtani a kabinet a parlamentnek.

Varga Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki Kormányinfón elmondta: A kormány áttekintette a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét is kilátásait, különös tekintettel a nemzetközi gazdasági környezetre. A külpiacok nagyon gyengék, amely egy olyan exportorientált országra nézve, mint Magyarország, nem kedvező, ezért a makrogazdasági pályát háborús helyzetre tervezték.

Idén a növekedés kerül a fókuszba, aminek a folyamata a pénzügyminiszter szerint egy egészséges szerkezetben tud megindulni. Számos adat támasztja ezt alá és már az építőipar is megfelelő adatokat produkált ehhez.

Azzal számolnak hogy ebben az évben a magyar gazdaság visszatér a növekedési pályára, ez 2,5 százalék lehet, ezzel a növekedési rangsor élmezőnybe kerülhet hazánk 2024-ben. Viszont a kormány azzal számol, hogy a növekedés az év elején lassú lesz, de az év második felében fel fog gyorsulni. A jelenleg zajló nagyberuházások eredményeként jövőre a 4,1%-os gazdasági növekedés megalapozott.

A költségvetésre rendkívüli kiadások nehezednek, mint a megemelkedett kamatkiadások és a rezsivédelem költségei, azért hogy a költségvetési hiányt csökkentsék, a kormány arról döntött, hogy 675 milliárd forintnyi beruházást fog átütemezni és elhalasztani.

"Nem töröljük ezeket a beruházásokat, nem vesznek el, csak a jövőben fognak megvalósulni, viszont az átütemezésük jelentősen segíti a költségvetés mozgásterét" - mondta Varga Mihály. Szerinte van miből átütemezni, idén ugyanis több mint 2000 milliárd beruházás valósul meg állami támogatással vagy állami forrásból.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.