A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az MTI tudósítása szerint.

Ahogy ez megtörténik, a kormány dönteni fog az oda vezető infrastruktúra kérdéséről is – válaszolta a kormányfő egy, a repülőtérre vezető vasútvonallal kapcsolatos azonnali kérdésre.

Frissítés: Nagy Márton, az üggyel megbízott nemzetgazdasági miniszter kedden finomította a miniszterelnök kijelentését, az atv.hu-nak azt mondta:
a „napokon belül” lehet 2 hét, de egy hónap is, hozzátette „a közeljövőben megtörténik”.

A miniszter legutóbbi nyilatkozatai szerint az adásvétel lezárása a korábban kitűzött februári és tavaszi időpontok helyett csak a nyárra történhet meg, ennek oka a Budapest Airport hitelezőivel történő tárgyalások és megállapodások komplexitása.

(Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert)

Februári értesülések szerint a Liszt Ferenc repteret üzemeltető vállalat 80 százalékát venné meg a magyar állam, 20 százalék kerülne a francia Vinci Airports-hoz, ezt Nagy Márton a keddi nyilatkozatában megerősítette.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 80 százalékos állami részesedés azonban csak átmeneti lesz, az állam tulajdoni hányada egy katari befektető belépésével 51 százalékra olvad. Azt egyelőre nem tudni, hogy a katari tulajdonszerzés a részvények eladásával, vagy a 3-as terminál finanszírozásának fejében történik meg. Ezzel kapcsolatban a miniszter most azt mondta, hogy a katari befektetővel a visszavásárlás lezárása után folytatják a tárgyalásokat.

Amint korábban megírtuk, az Európai Bizottság december első felében hagyta jóvá, hogy a magyar állami Corvinus befektetési társaság és a francia Vinci Airports megvegye a Budapest Airportot.