Réges-régen
2004-et írtunk, én még bőven az általános iskolás padokban töltöttem a napjaim egy jelentős részét, amikor megjelent a Pandemic Studios fejlesztette Star Wars: Battlefront. Aztán rá egy évre, ahogy az előzménytrilógia (és akkor még úgy tűnt, a Skywalkerek sztorija is) véget ért, jött a második rész, amibe PS2-n és PC-n egyaránt rengeteg órát beleöltem, évekig szórakozva velük. Kis képernyőn az Elit Squadron és a Renegade Squadron is lekötött, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy az EA / DICE fejlesztette Battlefront játékok hidegen hagytak, a 2017-es második epizód az egyik legtöbbet játszott címem a PlayStation szerint.
Főmenü [+]
Két okból kezdek ezzel. Az egyik, hogy egyértelműsítsem, a Star Wars: Battlefront az egyik kedvenc videojátékom volt gyerekként, és kiemelt helye maradt a szívemben felnőtt koromra is, így nem mondhatom, hogy teljesen pártatlanul állok a témában. A másik indok az, hogy visszautalhassak az EA Battlefront II-jének tragikus startjára, amit az Aspyr Media Classic Collectionjének sikerült alulmúlnia. Nincsen battle pass, nincsenek játékon belüli mikrotranzakciók, viszont igazából semmi más sincsen, az Aspyr fogta a 2004-es és 2005-ös játékokat, ráhúztak egy AI alapú HD felskálázást a pályaelemekre, aztán egyberakták a két címet egy programba, majd kiadták. Oké, bekerült az a hat pálya, amik anno megjelenés utáni kiegészítők voltak és bekerült két olyan DLC karakter (Kit Fisto és Asajj Ventress) is, akik anno Xbox-exkluzivitást élveztek. De ennyi.
[+]
Mindezért 11 és 13 ezer forint közötti összeget kérnek el, én PlayStation 5-ön vettem meg és húszórányi játékidő után írom ezt. Abban a húsz órában van online többjátékos mód, egyjátékos mód, mindhárom teljesített sztori mód, illetve a némi stratégiát is igénylő Galactic Conquest mód is. Játszottam egyedül és játszottunk ketten osztott képernyőn, ami a legnagyobb erőssége a játéknak. Az egykanapés közös játék pont olyan szórakoztató most is, mint volt a PS2 érában, de ez kevés ahhoz, hogy megszólítsák a fiatal közönséget vagy az olyanokat, akik egyébként nem kötnek érzelmi szálak ezekhez a játékokhoz. Plusz ez sem sikerült tökéletesen, PS5-ön például rendszeresen újra kellett indítani a programot, ha a második kontrollert azután kapcsoltuk be, hogy a Battlefront Classic Collection el lett indítva. Ezt az legfrissebb (1.003.000-as) verzióval úgy tűnik, hogy javították. Így három héttel a megjelenés után mondjuk ideje is volt.
TPS nézetben [+]
FPS nézetben [+]
Viszont semmit nem változtattak a játékmechanikán, a játszható karakterek száma a két említett fénykardos néven kívül nem bővült, és nem változott a csaták menete sem, ami szórakoztató ideig-óráig, de nem több lényegében kötélhúzásnál. A jó teljesítménnyel elérhető extrák és megnyitható fegyverek, illetve a különböző elérhető szintek olyan újoncoknak, akik soha nem játszottak még az eredeti játékokkal szinte teljesen érthetetlenek a játékvégi összegzések alapján. Ezek után járnak egyébként a trófeák is a PlayStationön, de én könnyed hétvégi platinázásnak nem merném titulálni, főleg úgy, hogy a megjelenés hétvégéjén még rendszerint összeomlott a játék például a Hoth pályáin, ahol az egyik trófeához ki kell kötéllel gáncsolni a lépegetőt. Ezt azóta PS-en sikerült javítani.
A trófeák nagyrészt a karrier módban megszerzett kitüntetések után járnak, vagyis grindolni kell őket rendesen [+]
Sikerült javítani az első játék hangjainak problémáit és a második rész sztorijának átvezetőit is a Classic Collectionben, utóbbiban pedig az 501-es napló továbbra is a legerősebb pontja az egyjátékos módnak még akkor is, ha a Battlefrontban bemutatott 501-es Zászlóalj (később Vader Ökle) és történetük már nem számítanak kánonnak. Temuera Morrison narrációja és monológjai a mai napig hátborzongatóan jók — nem véletlenül mémelik húsz év után is a Knightfall című küldetés bevezetőjét —, és némi keretet adnak a csatáknak, valamint háttérsztorit, mélységet a klónkatonáknak, amiből az eredeti játékok megjelenésekor még azért vajmi kevés volt. Azóta viszont árnyalták azért a Nagy Köztársasági Hadsereg katonáinak történetét és egyéniségét bőven, így kissé idejétmúltnak érződik a játék egyszerűsége ebből a szempontból is. Abból a szempontból szintén, hogy az egyjátékos kampány kimerül annyiban, hogy a csatáink között átvezető videók vannak, a csaták során pedig az egyébként egész méretes pályák nem mindig egyből elérhetők, hanem időnként lineáris sorrendben haladva kell különböző pontokat megszerezni. De ez is kimerül annyiban, hogy "védd meg ezt a pontot" és közben a gép ránk küld három erősebb ellenfelet, majd "menj el erre a pontra és szerezd meg", közben jönnek az egyéb NPC ellenfelek. Aztán "itt van ez a zászló, vidd el ide és védd meg egy percig", miközben folyamatosan jönnek az ellenfelek. Ugyan a játék a zászló helyett azt írja, hogy egy jeladót kell elvinni és megvédeni, de ennél mélyebb aspektusa nincs a sztorinak. Szórakoztató rövid ideig, hosszú távon már repetitív, de mivel a kampány alig pár óra alatt végigjátszható, annyi haszna van, hogy az ember legalább megismeri belőle a különböző bolygókat (pályákat). Viszont az továbbra is vicces, hogy az űrcsaták átugorhatók, úgy tűnik, a fejlesztők is érezték, hogy a harmadik ugyanolyan menet egy órán belül már nem feltétlenül élvezetes.
(forrás: r/StarWarsBattlefront) [+]
Meccsenként a játszható karakterek négy standard osztállyal kezdenek (gyalogos katona, mesterlövész, rakétavetős lövész, mérnök), és ahogy haladunk előre a meccsekben és szerzünk pontokat ellenfelek kiiktatásával vagy harcállások megszerzésével, úgy nyílik meg a lehetőség különleges egységek bevetésére. Ilyen például a guruló droideka, a wookie harcos, vagy a rövid időre repülni képes, rakétahátizsákos Jet Trooper. Katonáinkkal harcálláspontokat kell elfoglalnunk, időnként CTF módon egyik pontról a másikra el kell vinnünk valamit, meg kell védenünk saját állásainkat, miközben irtanunk kell az ellent, amíg le nem nullázódik a képernyő tetején jelzett pontszáma a másik csapatnak. Vannak lehetőségeink stacionárius nehézfegyverek (ágyúk, lézer géppuskák) és járművek (AT-AT, AT-ST, T-47-es sikló, TIE vadász, X-szárnyú vadász, stb.) használatára, ezeket a mérnök karakterek javítani tudják vagy el tudják lopni a másik csapatét.
TIE bombázót vezetni azért a Squadronsban jobb volt [+]
A Galactic Conquest során bolygóról bolygóra kell ugrálnunk. Körökre osztva kiválasztunk egy szomszédos bolygót, majd az ellenfél is választ egyet. Ha olyat választunk, ahol ellenséges bázis van, csatáznunk kell, ha pedig a két fél útközben találkozik, akkor űrcsatát vívhatnak. A meccsenként szerzett pontokból körönként vásárolhatunk a csapatunkat támogató extrákat (pl. hősökkel kezdünk, automata ágyúk a harcállásaink mellett, gyorsabb regenerálódás, stb.) a következő meccsre. Itt értelemszerűen az győz, aki elsőként elfoglalja a galaxist. Az űrharcok során az ellenfél fregattjait és anyahajóját kell hatástalanítanunk, miközben a gép vezérelte vadászgépek, elfogóvadászok és bombázók ellen is küzdünk. Ebben a módban van lehetőség leszállni a másik anyahajójára és belülről szétrombolni bizonyos rendszereket. Viszont az űrcsaták talán többjátékos módban viccesek igazán, ha egy LAAT/i-vel sikerül átszállnunk több társunkkal a másik fél anyahajójára, és ott lefogni a spawn pontot. Vicces, de egyben rámutat arra is, hogy megmaradt a húsz évvel ezelőtti kiegyensúlyozatlansága a játéknak.
Itt épp az ellenség szállt át a mi hangárunkba és tartott minket lefojtva [+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
