Sonic után

Hogy pontosan mi is ment végbe a színfalak mögött a Sonic Maniát fejlesztő csapat és a Sega között, az sajnos nem ismert – de talán mindegy is, hiszen a végeredményen holmi szaftos bulvárinformációk sem változtatnának. Hiába szállították tehát a széria egyik legjobb felvonását a Sonic-fangame-ek és ROM-hackek készítésében edződött fejlesztők, a kék sün visszatért Japánba. A Sonic Superstars ennek megfelelően kis csalódás is lett, az időközben Evening Stars néven új stúdiót alapító fejlesztők pedig másik hőst, más játékritmust, új kiadót kellett, hogy keressenek. Utóbbi végül – önmagában is a stúdióban levő potenciált igazolva – a Take-Two indie-kiadója lett, főszereplőnek pedig egy fura alakot tettek meg, aki jojóját lóbálva próbál életben maradni ebben az platformjátékban.

A Sonic Mania hét hosszú éve jelent meg, így senkit nem lephet meg, hogy nem ugyanazt a játékot kaptuk meg, egyszerűen átfestett pályákkal és újrarajzolt főhőssel – nem, Penny a saját útját járja. Ez már az alapoktól kezdve így van: ezúttal 3D-s platformjátékról van szó, és bár új hősünk sem arról ismert, hogy lomhán vonszolja magát, nem az eszelős tempóra és a rejtett csapdákra épül a játékmenet. A fókuszban ezúttal egy jojó van – illetve egész pontosan a kozmikus jojó, ami a nagy császáréltető ünnepség előtt csatlakozik bizarr szerelésben pompázó karakterünkhöz. És bár ennek értő lengetésével Penny még az uralkodó tapsát is begyűjti, önálló életet élő jojónk önmegtartóztatás helyett lezabálja a ruhát a császárról, így aztán a birodalom teljes pingvinhadserege menekülő mozgásművészünk után ered.

[+]

A játék fő szoknivaló megoldása az, hogy a jobb kar nem a kamerát mozgatja (erre nincs más lehetőség sem), hanem a jojót lengeti az adott irányba. Ez is mutatja talán, hogy ez az eszköz mennyire központi szerepet kapott: ezt használjuk majd harcban, ezzel kapcsoljuk be a gépeket, ezzel vesszük fel a powerupokat, és az akrobatikus manőverezés során is óriási segítségünkre lesz. Rudakon lengedezünk, rápattanva gurulni is tudunk, és a dupla ugrás is ennek segítségével történik. És e mozdulatok – meg az a tengernyi még, amit nem is említettem – használatára is szükség lesz, hiszen a Penny’s Big Breakaway jól láthatóan azoknak készült, akiktől nem idegen a pályák maximalizálása, neadj’ isten, a speedrunning. Ez nem azt jelenti, hogy a játék pokoli nehéz lenne (ezt legfeljebb néhány főellenséges pályára merném ráfogni), hanem sokkal inkább azt, hogy a szimpla titkok mellett mindegyik úgy van felépítve, hogy a megfelelő kézügyességgel eszelős tempót diktálva tudjuk összekombózni az egyes mozdulatokat – és természetesen a pontgyűjtős vetélkedésnek ez a kulcsa. Meghalni persze nem nehéz, de mivel minden pályára négy életet kapunk (plusz jónéhány extrát menet közben is begyűjthetünk), ráadásul pontvesztés mellett ugyan, de az összes elfogytával is lehet folytatni, inkább csak a néha ritka checkpointok miatt fogunk szentségelni.

[+]

A tíznél is több tematikus világ, illetve a külön megnyitható extra pályák körülbelül hat-hét órát igényelnek majd – de az előzőeknek megfelelően ez csak az első, minden bizonnyal igen hiányos teljesítés lesz. Minden pályán van például három opcionális küldetés, amelyek teljesítése a pályavégi extra QTE-feladattal szerezhető pontszámokat növeli. Ennél általában jóval több kepesztést, és néha bizony az automatikus kamerával való küzdelmet kíván meg a pályánkénti három rejtett ikon megszerzése – méltán, hiszen ezekkel lehet a plusz pályákat megnyitni. E néha igencsak elrejtett extrákon túl a szintek viszonylag lineárisak – itt nem az út megtalálása jelenti a problémát, általában még csak nem is annak teljesítése, hanem azt, hogy ezt végig lendületesen, gyorsan tegyük meg.

[+]

Bár én nem tartozom azok közé, akik szeretnek minden pályát akár tízszer, hússzor is teljesíteni, hogy végre egy bitang erős pontszámot hozzak össze, a kampány végigjátszását szinte végig élveztem. A Segára jellemző élénk, vidám színeket használó pályák kellemes tempóban hoznak újra és újra valami korábban nem látott megoldást, a harc a Sonic-játékokra jellemző módon egyszerű és sokadlagos fontosságú, és persze a dalokat is a Sonic Mania zeneszerzője, Tee Lopes írta. De a párhuzamok itt nem állnak meg: nem egy lengedezős manőver a Ristart idézte fel bennem, a fura, tömpe NPC-k a Bonanza Bros. főszereplőire emlékeztetnek, a látványvilág pedig olyan színes és letisztult, mintha csak egy Dreamcast-játék lenne emulátorban igényesen 4K-ba húzva. Ehhez képest meglehetős csalódás volt Penny karaktere: az még lehet személyes panasz is, hogy a karakter sokkal kevésbé volt szimpatikus nekem, mint ahogy azt egy platformjáték megkövetelné, de az meglepő, hogy ez a fajta felejthetőség a játék minden szereplőjére is igaz – a nagy pingvingömbön kívül nem sok maradt meg bennem a végigjátszásból.

[+]

Összegzés

A Big Breakaway azok kedvence lehet, akiket kifejezetten vonz egy mind a pályák, mind pedig a játékmenet szempontjából speedrunningra felépített platformjáték – a lendület egekbe tornázása és megőrzése a kulcsa a jó eredményeknek. A jojó használatát és azzal együtt a manuális kamera hiányát szokni kell, de amikor minden a helyére kerül, fantasztikus élmény egy tökéletesen teljesített szakasz. Kár, hogy a játék meglepően pepecselős néhány tekintetben: a mozdíthatatlan NPC-k és a sarkokban elakadó Penny ritka idegesítővé válnak mondjuk a menekülős, „kamerába futós” pályaszakaszokon. Szerencsére azért messze nem az idegeskedés a jellemző idegállapot, de ezek a kisebb felszisszenések jelzik, hogy Penny első kalandja még nem került a platformjátékok panteonjába. Élvezetes, pörgős, de az a bizonyos megfoghatatlan zsenialitás-szikra hiányzik belőle.

A Penny’s Big Breakaway PC-re PlayStation 5-re, Switch-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg. A tesztjátékot a kiadó Private Division biztosította.

A Penny’s Big Breakaway legfőbb pozitívumai:

• Miután kitaláltuk, élmény a közlekedés;
• a Sega-kedvelőknek nosztalgikus lesz;
• a jojóhasználat igen sokrétű eszköz.

A Penny’s Big Breakaway legnagyobb hiányosságai:

• Hosszú tanulási görbe;
• még mindig bugos itt-ott;
• főleg speedrunra készült.

Bényi László