Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A rendezvény alapító -főszervezője, Bujáki Zsolt

Hagyományteremtő, új kezdeményezésként kerül megrendezésre 2024. április 11.-én a Budapest Automotive Summit. A MOL Campusban sorra kerülő esemény célja, hogy a résztvevők a téma szakértőitől ismerjék meg az autóipar aktuális trendjeit és az ez alapján várható jövőképét.

A dízelautókat – annak ellenére, hogy az új modelleknek gyakorlatilag már minimális a károsanyag-kibocsátásuk – gyakorlatilag kivégezték a szabályozók. A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek, ráadásul az új alternatív üzemanyagok a „zöld” benzin és a hidrogén is trónkövetelőként áll a sor végén. És miközben a szakma arról beszél, hogy a szigorú Európai Uniós szabályok elfogadásával, miszerint 2035-től már csak tisztán elektromos autók jelenhetnek meg a piacon (más kérdés, hogy a későn ébredők megkezdték a lobbizást a határidő kitolásáért), a Tesla mellett az e-autók gyártásában több évtizedes előnyben lévő, kifejezetten olcsó autókat is kínáló kínai márkák teljesen felboríthatják az eddig fennálló értékesítési erősorrendet. Ami az autókereskedők jövőképét nemcsak a márkapreferenciák átalakulásával változtatja meg, hanem azzal is, hogy vannak már olyan márkák, amelyek a személyes eladás helyett az online értékesítésre helyezik a hangsúlyt.

Ennek kapcsán fogalmazódott meg az első ízben megrendezésre kerülő Budapest Automotive Summit üzenete, miszerint olyan óriási változások és szeizmikus mozgások történnek a szemünk előtt, amelyek sorra döntik meg azokat a dogmákat, amik szerint az autóipar és az autókereskedelem az elmúlt évtizedekben működött. A rendezvény ezeket a folyamatokat kívánja az elismert iparági szakértőkkel bemutatni, értelmezni és felkészíteni rá az autókereskedelem szereplőit: a szektor iránt érdeklődő ügyfeleket, a márkakereskedőket, az importőröket, a finanszírozókat és mindenkit, aki ezt világot követi.

„A Budapest Automotive Summit főszervezőjeként eltökélt célom, hogy integráljam az autóértékesítéssel foglalkozó közösséget egy dedikált szakmai fórum létrehozásával, ahol a jelenünket fenyegető és a jövőnket meghatározó kérdésekre keressük a válaszokat” – szól a rendezvény alapító -főszervezője, Bujáki Zsolt ars poeticája. Hozzátéve: a konferencia középpontjában a fenntartható mobilitás áll, melynek alapját a különböző üzemanyag-opciók – úgy mint likvid üzemanyagok, elektromosság és hidrogén – egyidejű jelenléte képezi. A zöld átmenet elősegítése érdekében pedig az innováció, a versenyképesség és az iparfejlesztés kiemelt figyelmet kap.

A konferencia, amelynek nyitó előadását a program szerint az esemény fővédnökeként Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tartja, a szakértői előadások, a kerekasztal-beszélgetések, esettanulmányok után egy különleges és hagyományos ünnepi eseménnyel, az “Év Magyar Autója 2024” díjátadó gálával zárul.

-azutazó-