Szeretne Ön Trumpnak dolgozni? Jelentkezzen még ma!
Avagy Trump is coming, első rész
TRUMP JÖN, TRUMPRA FEL KELLENE KÉSZÜLNI, DE TRUMPRA ALIGHA LEHET FELKÉSZÜLNI.
Ha valaki saját bevallása szerint is elsősorban azért akar másodszor is az Egyesült Államok elnöke lenni, hogy abszolút büntetőjogi mentességet és/vagy kegyelmet intézzen saját magának, az még akkor is egy váratlan fordulatokkal teli kormányzást vetítene előre, ha semmi mást nem tudnánk az emberünkről.
De tudunk. Tudjuk, hogy egy világjárvány idején az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökeként élő adásban értekezett arról, hogy fényt kellene vezetni az emberi testbe, „a bőrön át vagy valamilyen más módon”, valamint arról, hogy fertőtlenítő szereket kellene befecskendezni a testbe, „majdnem úgy, mint egy takarításnál”. Márpedig ahhoz, hogy tudjuk, bármi, egyszerűen bármi lehetséges, ha visszaköltözik a Fehér Házba, ennél több információra nincs is szükségünk.
Remélhetőleg nem tud olyan náthás lenni, hogy ezt magán is kipróbálja, ezügyben bizakodásra ad okot az a körülmény, hogy amikor maga is elkapta a koronavírus fertőzést, akkor inkább bement a világ egyik legjobb kórházába, és ott kezeltette magát. Ha az egészségét illetően továbbra is orvosokra bízza magát a nyáron 78. születésnapját ünneplő exelnök, akkor mai tudásunk szerint már semmi nem állhatja útját annak, hogy ő legyen a Republikánus Párt jelöltje.
A 2024-es amerikai elnökválasztásban – természetesen a kongresszusi választásokkal együtt –
BENNE VAN AZ A LEHETŐSÉG, HOGY A MODERNKORI TÖRTÉNELMET GLOBÁLISAN IS A LEGJOBBAN BEFOLYÁSOLÓ VÁLASZTÁSKÉNT EMLEGESSE MAJD AZ UTÓKOR.
A kalkulációk és a félelmek Trump személye körül forognak, a kiszámíthatatlansága, az elvtelensége, a nárcizmusa, a személyes érzelmeinek való kitettsége miatt ez tökéletesen indokolt. Trump személye ugyanakkor ellopja a show-t, elvonja a figyelmet arról, hogy miért lehetséges, hogy ez az ember nagyon is jó eséllyel pályázik a Fehér Ház visszaszerzésére.
Azért lehetséges, mert az amerikai társadalom szövete szétszakadt, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek frusztrációja összeforrt az azok elkenésére szolgáló gusztustalan politikai identitástermékekkel, az Egyesült Államokban kulturális polgárháború dúl.
Trump túlbecsülhetetlenül érdekes drámai karaktere és jól működő, a maga módján zseniális botránypolitizálása elvonja a figyelmet arról is, hogy a szakpolitikai programok, a konkrét intézkedések terén mire készül az a párt illetve az a politikai hálózat, amelynek a szavazói elsöprő többséggel őt akarják látni az elnöki székben.
Éppen ezért abban a sorozatban, amelynek ez a cikk az első része, erről, a Republikánus Párthoz tartozó programadó műhelyek programpontjairól, a meghatározó donorok elvárásairól szeretnék írni, egészen a választásokig – sőt, republikánus győzelem esetén a kedves olvasó türelmét minden határon túl terhelve a választást követően is. Trumpról magáról olyan keveset próbálok majd írni, amilyen keveset csak megenged nekem hősünk a kampánya közben, így talán valamivel tisztább képet látunk magunk előtt azon a túlságosan is izgalmas novemberi kedd estén.
A sorozat induló részében a talán legnagyobb politikai súllyal bíró republikánus programadó műhelyt, a The Heritage Foundationt szeretném szóba hozni, később is sokat fogunk még találkozni vele. Ez egy 1973 óta működő think-tank, szakpolitikai szakértői bázis, amely jelenleg már egyfajta politikai mozgalomnak is tekinthető. A think-tank egy jellegzetesen amerikai műfaj, egyesíti magában az akadémiai szféra, a közigazgatás, a politika, a legkülönfélébb gazdasági szektorok, a fegyveres erők Amerikában egyébként sem átjárhatatlan világait, és a politikai aktorok programalkotási folyamatának megkerülhetetlen szereplőivé váltak az elmúlt évtizedekben, lényegében a think-tankekben születnek meg az elnöki adminisztrációk programjai is.
Több republikánus adminisztráció esetében is a The Heritage Foundation volt az a konzervatív think-tank, amely befolyását tekintve a „futottak még” kategóriába lökte a többieket – az egyik ilyen republikánus adminisztráció éppen Donald Trump elnöksége volt.
A Heritage-be tömörült szakértők, politikusok, expolitikusok, akadémiai emberek, jelenleg vagy korábban a közigazgatásban dolgozók, donorok célja az, hogy 2025-től alapvető fordulatot hajtsanak végre az amerikai politikában, ahogy ők mondják,
véget vessenek a „szélső bal által okozott szörnyű pusztításnak”, és „megmentsék Amerikát”.
A projekt elnevezését nem gondolták túl: Project 2025/Presidental Transition Project.
Felfogásuk szerint az amerikai társadalmat és kultúrát szétrágó szélsőbaloldali métely legyőzéséhez korántsem elegendő 2024 novemberében visszaszerezni a Fehér Házat, és többséget szerezni a Kongresszus mindkét házában. Ahogy mondják, ahogy írják: Washingtonban minden győzelem csak időleges lehet, a valódi fordulathoz sokkal mélyebbre akarnak menni.
Stratégiájuk négy pilléren nyugszik:
- ágazati szakpolitikák (Policy)
- a személyi bázis biztosítása (Personnel)
- az elfoglalt közigazgatási és politikai pozíciókba kerülők képzése (Training)
- akcióterv az új adminisztráció első 180 napjára (Playbook).
Novemberig sokat fogunk mazsolázni az ágazati szakpolitikákról készül 920 oldalas összefoglalóból, a kíváncsibbak nyugodtan olvassanak bele már most, talán ennél is nagyobb figyelmet szentelünk majd a gyakorlatban és a pénzügyi piacok szempontjából akár égetően fontosnak bizonyulni tudó első 180 napos akciótervnek, amint elkészül.
Kezdetnek azonban csak a kettes és a hármas pillérről ejtsünk szót valamivel bővebben, ugyanis ez sem tréfadolog, ráadásul ez a csatorna kínál nagyszerű karrierlehetőséget az ambiciózus olvasóknak.
A Project 2025 célja az, hogy több tízezer leendő kormányzati tisztviselőt, hivatalnokot készítsen fel arra, hogy a program végrehajtásából kivehesse a részét. Ez tehát több tízezer kormánytisztviselő lecserélését, politikai-ideológiai „irányba állítását”, egy politikailag lojális közigazgatási hadsereg felállítását jelenti.
Ennek a hadseregnek a megszervezése minden jel szerint nem, illetve nem csak úgy történik, hogy az adott ágazatok tapasztalt és kiváló szakértői csapatokat szerveznek maguk köré, majd ezek a csapatok piramisszerűen, személyi, szakmai kapcsolati hálókon keresztül bővülnek egyre lefelé, hanem szabályos online rekrutáció zajlik.
Akit érdekel a dolog, jelentkezik, ha megfelel, akkor pár hónap alatt kiképzik egy akadémián a szélsőbalosok kipurgálása utáni dicsőséges időkben való országvezetésre, közigazgatásra, egy nekivaló őrhelyen. A képzés elsősorban online zajlik, videókat kell meghallgatni, nem keveset, egyenként 30-90 perces időtartamban, a magasabb beosztásra alkalmasak intenzív személyes képzésben is részesülnek.
Egyelőre négy, oklevelet adó online kurzus van készen, de készül még több is, a tematikájuk imponálóan alapos. Tulajdonképpen az, hogy egyáltalán foglalkoznak a közigazgatás tömeges, rendszerszintű felforgatására felhasznált emberek gyorstalpalásával, akár megnyugtató is lehet, hiszen mondhatnák azt is, hogy aki képes fejből elmondani azt a mondatot, hogy „Make America great again!”, az nyilvánvalóan alkalmas például az energetikai rendszer szabályozásának alakítására is.
De a lényeg mégiscsak az, hogy nemcsak Donald Trump akarja kirugdosni tízezrével az amerikai közigazgatásban dolgozókat, hanem ez a republikánusok viszonylag széles konszenzusnak örvendő álma és követelése.
Ez pedig annak ellenére félelmetes lehetőség, hogy néhány évtizeddel ezelőttig ebben nem volt semmi rendkívüli az Egyesült Államokban, a választások rendre hatalmas mozgásokat vezéreltek a washingtoni ingatlanpiacon. A világ azonban sokat változott, egy modern állam közigazgatása már nem csereszabatos, politikailag megbízható hivatalnokokból, hanem speciális tudású és pótolhatatlan tapasztalatú szakemberekből, valamint az általuk működtetett intézményekből áll. Tömeges szélnek eresztésük következményei beláthatatlanok, a terv mögött polgárháborús logika áll, és ez a csapás sokkal nagyobb rombolást tud véghezvinni az általunk ismert világban, mint néhány ostoba vagy felelőtlen elnöki intézkedés, amelyek nagyobb részét utána 6-8-10 év alatt ki lehet javítani.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a rekrutáció nem áll túl jól, ami ha így marad, akár meg is hiúsíthatja a nagy írtóhadjáratot – de az is lehet, hogy inkább az újonnan verbuvált hadsereg minőségét lesznek kénytelenek lejjebb adni a hajrában. Ebbe talán bele se gondoljunk addig, amíg nem muszáj.
Legközelebb elkezdünk elmerülni a konkrét programpontokban, az ennél már csak vigasztalóbb lehet.
(A cikk először a Forbes.hu oldalán jelent meg 2024. március 20-án. Borítókép: Donald Trump Dél-Karolinában, forrás: Reuters)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
