Földmozgás
Földrengés rázta meg Montenegrót
Magyarországon is érezhető volt a montenegrói földrengés.
2024.03.14 07:41MTIKözepes, 5,4-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét - jelentette a montenegrói közszolgálati televízió az ország szeizmológiai intézetének az adataira hivatkozva.
A földrengés epicentruma Montenegró nyugati részén volt, mintegy harminc kilométerre Niksictől és 25 kilométerre a boszniai Bilecától, a rengés fészke pedig 14 kilométeres mélységben helyezkedett el, a rengéseket Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett.
A montenegrói hatóságok nagyobb károkról vagy sérültekről egyelőre nem tudnak.
A Nyugat-Balkánon nem ritkák a kisebb földrengések, jelentősebb károkat azonban nem szokott okozni a földmozgás. Ebben a térségben a legutóbb 2022 áprilisában volt 5,7-es erősségű rengés, akkor többen megsérültek, egy ember meg is halt. A közelmúlt legerősebb rengése a Nyugat-Balkánon 2020. december 28-án és 29-én Horvátországban volt, az 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű földmozgások Petrinja és Sziszek közelében hét halálos áldozatot és 28 sérültet követeltek. 2020 márciusában a horvát fővárost, Zágrábot 5,3 erősségű földrengés rázta meg, amely jelentős károkat okozott. 2019 novemberében Albániában több mint 50 ember halt meg egy 6,4-es erősségű földrengésben. 1963-ban pedig Szkopjében volt akkora mértékű földrengés, hogy a macedón főváros több mint háromnegyede romba dőlt, és több mint ezren életüket vesztették. A 6,9-es erősségű rengést követően az egész várost újjáépítették.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06