SG.hu

Az OpenAI szerint Musk megpróbálta egyesíteni őket a Teslával

Elon Musk beperelte az MI-startupot, és az OpenAI első nyilvános nyilatkozatában azt állítja, hogy a milliárdos évekkel ezelőtt megpróbálta átvenni felettük az irányítást.

Az OpenAI állásfoglalása szerint Musk megpróbálta nonprofitból for-profit műveletté alakítani a laboratóriumot, mielőtt 2018 elején elhagyta a szervezetet. A kedd este közzétett blogbejegyzésben tett megjegyzések részei a Musk és az OpenAI közötti, egyre fokozódó viszálynak. A cég jelenleg az egész iparágra kiterjedő mesterséges intelligencia-boom élharcosa, és Musk valamennyi állítását elutasítják. Musk pénteken nyújtott be keresetet az OpenAI és annak vezérigazgatója, Sam Altman ellen, azzal vádolva őket, hogy szerződést szegtek, mivel a profitot és a kereskedelmi érdekeket a közjó érdekében végzett MI építése elé helyezték. Azt állította, hogy amikor az MI-cég több milliárd dolláros partnerséget kötött a Microsofttal, felhagyott az alapítói ígéretével, miszerint gondosan fejleszti az MI-t, és szabadon megosztja azt a nyilvánossággal.

Musk 2015-ben társalapítója volt az OpenAI-nak Altmannal, Greg Brockmannal (a Stripe korábbi technológiai igazgatójával) és több MI kutatóval. Induláskor Altman és Brockman körülbelül 100 millió dollárt akartak összegyűjteni, de Musk azt mondta, hogy a sajtónak és a nyilvánosságnak azt kellene közölnie, hogy 1 milliárd dollárt gyűjtenek, és hogy ő biztosítja a további forrásokat - derül ki egy, a blogbejegyzésben szereplő e-mailből. "100 millió dollárnál sokkal nagyobb számot kell mondanunk, hogy ne tűnjön a dolog reménytelennek" - írta az e-mailben. "Én fedezem azt, amit más nem ad". Végül viszont a nonprofit szervezet kevesebb mint 45 millió dollárt kapott Musktól és több mint 90 millió dollárt más adományozóktól - írta blogbejegyzésében az OpenAI.

A vállalat szerint Musk az OpenAI azon vezetői között volt, akik 2017 elején felismerték, hogy ha a laboratórium nonprofit marad, akkor nem tudnak annyi pénzt szerezni, amennyire szükségük lenne ahhoz, hogy elérjék nagyra törő céljukat, a mesterséges általános intelligencia megalkotását, vagyis egy olyan gépet, amely képes mindenre, amire az emberi agy. "Mindannyian megértettük, hogy sokkal több tőkére lesz szükségünk ahhoz, hogy sikerrel teljesítsük a küldetésünket - évi több milliárd dollárra, ami jóval több volt, mint amennyit bármelyikünk - különösen Elon - gondolt, hogy nonprofit szervezetként képesek leszünk előteremteni" - áll a blogbejegyzésben.

Amikor Musk és a többi OpenAI-alapító beleegyezett egy profitorientált vállalat létrehozásába, Musk azt mondta, hogy a vállalatban a részvények többségét, az igazgatótanács kezdeti ellenőrzését és a vezérigazgatói tisztséget akarja - írja az OpenAI. A megbeszélések során szüneteltette a nonprofit szervezet finanszírozását. A többi alapító nem tudott belemenni a feltételeibe, mert úgy vélték, hogy a szervezet küldetésével ellentétes, ha egy személynek adják át az abszolút irányítást - közölte az OpenAI. Musk ezután azt javasolta, hogy az OpenAI-t csatolják az elektromos autókat gyártó Tesla vállalatához - olvasható a blogbejegyzésben szereplő másik e-mailben. "A Tesla az egyetlen lehetőség, amely akár csak remélhetőleg is helyt tud állni a Google-vel szemben. Még így is kicsi a valószínűsége, hogy a Google ellensúlya lesz. Csak éppen nem nulla" - áll az e-mailben.

A keresetében Musk azzal érvelt, hogy az OpenAI megszegte eredeti küldetését, mivel már nem osztotta meg a nyilvánossággal az alapjául szolgáló technológiát. Az OpenAI blogbejegyzésében azonban egy olyan e-mail is szerepel, amelyben Musk arra utal, hogy ahogy a cég közeledik az általános MI létrehozásához, el kell kezdenie visszatartani a technológiát, hogy az ne okozzon kárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!