Tudomány

Negyvenedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált márciusban

Külön tárlat mutatja be a 2024-es év ásványát, a korundot, valamint az év ősmaradványát, a gyapjas mamutot.

2024.02.18 21:52MTI

Negyvenedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a Miskolci Egyetemen március 9-én és 10-én. Az idei ásványfesztivál és börze megnyitását megelőző napon, március 8-án Őslények és ásványok között címmel rendeznek előadóüléseket a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában és a Herman Ottó Múzeumban. Az ülések fókuszában a tízéves Pannon-tenger Múzeum őslénytani és ásványtani gyűjteménye, valamint a negyvenéves Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál áll.

A fesztiválon több kiállításon is részt vehetnek a látogatók: külön tárlat mutatja be a 2024-es év ásványát, a korundot, valamint az év ősmaradványát, a gyapjas mamutot.

A szervezők egy kiállításon válogatást nyújtanak az ásványfesztivál elmúlt negyven évének műsorfüzeteiből, alkalmi bélyegzőkből és más emlékekből, emellett az Őslények világa című állandó tárlaton betekintést nyújtanak az ősállatok korába.

A közlemény szerint a fesztiválra érkezők a bemutatók mellett a gyapjas mamutról, a rézércekről és a réz forrásairól, valamint a drágakő korundokról szóló előadásokon is részt vehetnek, de lesz lehetőség díjmentes ásvány-, kőzet- és drágakőhatározásra is. A gyermekek számára egy földtudományi játszóházzal készülnek a szervezők.

Az amazonasi esőerdőről és a környékén található legjelentősebb barlangokról egy háromdimenziós vetítésen tudhatnak meg többet az érdeklődők, emellett óránkénti vezetéssel a Nyersanyagkutató Földtudományi Intézet ásványtani, kőzettani és őslénytani kiállításait is megtekinthetik.

A negyvenedik Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál rendezője a Miskolci Egyetem, társszervezői a Herman Ottó Múzeum és a Magyarhoni Földtani Társulat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.