Budapest-bérlet tulajdonos? Akkor van egy rossz hírünk

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a Fővárosi Önkormányzat közötti elszámolási vita miatt március 1-jétől a MÁV és a Volán járatain, a fővároson belüli szakaszokon már nem fogják elfogadni a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet. Most a BKK legfrissebb, csütörtöki közleményében azt írja, hogy a szerződés már december 31-ével megszűnhet a BKK és az állami közlekedési cégek között. És minden bizonnyal az utasokat érzékenyen érinti majd.

Dupla bérletet, jelentősen magasabb utazási költséget, a digitális utastájékoztatás, jegyvásárlás és útvonaltervezés megszűnését, összességében a MÁV-HÉV és az agglomerációs Volán-járatok szolgáltatási színvonalának hanyatlását jelentené az Építési és Közlekedési Minisztérium tervezetének bevezetése – írja a BKK sajtóközleménye nyomán a telex.hu hírportál.

 

Szerdán írták meg, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat közötti elszámolási vita miatt március 1-jétől a MÁV és a Volán járatain, a fővároson belüli szakaszokon már nem fogják elfogadni a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet.az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat közötti elszámolási vita miatt március 1-jétől a MÁV és a Volán járatain, a fővároson belüli szakaszokon már nem fogják elfogadni a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet. Az intézkedés hatására a főváros közigazgatási határán belül csak úgy lehetne HÉV-vel, vonattal, vagy a Volánbusz által üzemeltetett járatokkal utazni, ha az utasok a már bevált és megszokott Budapest-bérletük mellé egy másik bérletet is vásárolnának. Karácsony Gergely főpolgármester a hírre úgy reagált, hogy reméli, ez csak egy vicc.

A BKK szerint több százezer budapesti, kiemelten a HÉV-vonalak környékén lakó járhatna rosszul, ha a kormány döntése miatt nem hosszabbítják meg az úgynevezett hibrid közlekedési modellt biztosító szerződést.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Forrás: BKK / telex.hu


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.