Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita, amely egy lassan tíz éve tartó pereskedésfolyam miatt van. A szóban forgó ügyet a polgármester asszony még elődjétől, Nagy Gábor Tamástól örökölte, és most már bizonyos, hogy ez év végére sincs megnyugtató lezárása. Másik téma pedig, amiről a polgármesterrel leülünk beszélgetni azoknak a turistabuszoknak az ügye, amely mindkét fél idegeit borzolja: a buszosok nem tudják, mit hoz a jövő, a polgármester asszony pedig továbbra is naponta konstatálja, ahogy a tiltás ellenére folyamatosan érkeznek a buszok a Vár területére és feltartják a forgalmat a Dózsa György térnél.

Végrehajtói rendelet van, megvalósítás elnapolva

Nem véletlenül beszéljük meg találkozónkat pont arra a napra, amikor a Ruszwurm elleni végrehajtást, magyarán az üzlethelyiség bérlőjének kipaterolását a történelmi falak és berendezési tárgyak közül kitűzték – gondoltam, ennél aktuálisabb időpont nem is lehetne. Csakhogy az élet közbeszólt.

A váratlan új helyzet részleteibe V. Naszályi Márta avat be. Aki elmondja, az évek óta zajló pert hivatala, az Önkormányzat mind első fokon, mind másodfokon megnyerte, majd a Kúria már fel se vette napirendjére az ügyet, így az ítélet jogerőre emelkedett. Ennek alapján, a képviselő-testületi döntést követően, januárban az önkormányzat elindította a végrehajtást. Bár a végrehajtó december 4-rekitűzte a végrehajtás/kiürítés időpontját, mindezek ellenére a végrehajtás előtti munkanap délutánján arról tájékoztatták a polgármester asszonyt, hogy az illetékes végrehajtó átadta az ügyet egy másik kollégájának, így a kitűzött időpontban a végrehajtás, a hatóságilag elrendelt kiürítéssel együtt elmarad, és egyelőre nem tudni, hogy mikor valósul meg.

A jelenlegi helyzet előzményeiről is beszélgetünk. Kiderül, nem arról volt szó elsősorban, hogy Nagy Gábor Tamás felemelte volna a bérleti díjat – és ezen robbant volna ki kettejük közt a vita. Ami viszont tény: Szamos Miklós kft.-je, amikor 2015-ben felmondta az Önkormányzat a bérleti szerződést, „még csak” három havi bérleti díjjal tartozott. Időközben azonban a bérlő által különböző jogcímeken ki nem fizetett összeg – az eltelt közel tíz év során – már meghaladja a 300 millió forintot.

A Ruszwurm név megint szép lesz – méltó régi nagy híréhez?

Arról kérdezem a kerület első emberét, ha megvalósul végre a végrehajtás, mi lesz a Ruszwurm további sorsa? A Budavári Önkormányzat – a hely tulajdonosaként – üzemelteti majd tovább?

Nem, érkezik a válasz, hiszen egy önkormányzatnak nem feladata cukrászdák üzemeltetése. Helyette a tulajdonukban lévő üzlethelyiséget majd meghirdetik, és terveik szerint a legsikeresebb pályázó szintén cukrászdát üzemeltet majd a Szamos-féle Ruszwurm helyén. Hogy milyen néven, és milyen kínálattal – ez már az ő dolga, a saját hatásköre lesz. Az Önkormányzat bérbeadóként egy céggel köt érvényes szerződést, folytatja a magyarázatot a polgármester. hozzátéve, a legjobb pályázatot benyújtó cég olyan néven, oly módon nyithat majd ott egy vállalkozást – ahogy szándékában áll.

Szamos Miklósnak különben egy másik cukrászdája is található a Várban – ez a Korona Cukrászda. Ennek sorsát illetően hasonló jövőt jósol a kerület első embere, mint ami a Ruszwurm-ra vár. Ott is kiürítés után hirdetnek majd pályázatot, és természetesen a győztes pályázó határozza meg a pályázati feltételek keretei között, hogy az elnyert vendéglátóhelyen mit kínál.

Turistabusz-gate: a tiltás önmagában nem megoldás

Akárcsak a Ruszwurm, illetve a Korona esetében – a Vár egy másik ominózus kérdésében, a turistabuszokkal kapcsolatban is még előttünk áll a megnyugtató megoldás – és ezzel együtt mindkét fél oldaláról továbbra is folyamatos a feszültség. Pedig, tájékoztat a témában V. Naszályi Márta, megszületett a közös megoldás akkor, amikor tavaly év elejétől kezdve a „Fővárosi Turistabusz Kerekasztal” sorozat keretében, amely valamennyi érintett bevonásával mintegy fél éven át tárgyalt..

A Kerekasztalon a kerületi és a fővárosi önkormányzat felelősein kívül a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Várkapitányság is részt vett, minden szakmai képviselőt, szakmai szervezetet elhívtak, és közösen kialakítottak egy olyan rendszert, ami külföldön már jól bevált példák alapján alakíthatná át a Várba érkező buszos turizmust. Ennek lényege, hogy a buszok adott időpontra tudnak behajtási lehetőséget és parkolóhelyet foglalni. A megvalósításnak két feltétele van: a buszos társaságok kifizetik a várakozás díját, és megfelelő környezetvédelmi besorolású (Euro6-os, vagy annál modernebb) busszal érkeznek. A kiadható engedélyek száma maximalizált, és a meglévő parkolóhelyek száma is behatárolt - így a korábbiaknál jóval kevesebb busz jönne a Várba és a környékére, és az is rendezetten.

Mivel a felépített rendszer alapján a foglalás-megfelelés-fizetés után az internetes felület által küldött azonnali visszaigazolás lett volna az engedély, a rendszer mind a lakosság, mind a buszok számára kiszámítható és méltányos lett volna.

Ha a nagyanyámnak kereke lett volna – ő lenne a villamos

Szép dolog a közös megállapodás, együtt kialakított megoldás, más dolog azonban annak érvényesítése. Ugyanis tavaly, egy időközi választás és két volt jobbikos képviselő átállása miatt többségbe került kormánypárti képviselők az utolsó pillanatban magukhoz ragadták a behajtáshoz szükséges engedély kiadását és szinte mindenkitől megtagadják azt, így máig sincs zöld lámpa e közösen kialakított javaslat megvalósításához, tájékoztat a jelenlegi áldatlan helyzetről V. Naszályi Márta.

Amúgy nem kis számú turisták megfordulásáról beszélünk, hiszen évi 8-10 millióan keresik fel az igazi turistamágnesként szolgáló Várnegyedet – jelentős bevételt, évi több 10 milliárdot generálva ezzel az idegenforgalomban, amiből viszont kevés marad a kerületben. Azonban a buszokkal kapcsolatos rendeletmódosítást nem fogadták el a kormánypárti képviselők – így továbbra sincs megállapodás, csak marad a továbbra is zavaros helyzet.

A buszok behaladása kitiltva a Várból, erre ők fittyet hánynak, és továbbra is vígan behajtanak, vállalva a nem kevés bírságot. Tovább növeli a feszültséget, hogy a Vár oldalában lévő buszparkolóhelyeket (Palota út, Hunyadi János út) a Várkapitányság építkezései miatt nem tudják használni, így az Attila úton és a Dózsa szobor mellett torlódnak fel a járatok.

A polgármester asszony jelenleg is érvényes álláspontja az, hogy fokozatosan, lépésről-lépésre kell kialakítani azt a rendszert, amivel a turisták busszal felszállítása a Várba mindenki számára vállalható és megvalósítható. A gond az, magyarázza a jelenlegi helyzetet, hogy amiben megállapodtak, és ami mindenki szerint elfogadható rendszer lenne, a kormánypárti képviselők miatt nem működtethető. Más megoldáshoz pedig nincs infrastruktúra – és ha nem tud elkezdődni a rendezett és bevétel-teremtő buszirányítási rendszer működése, akkor nem is lesz forrás ennek a hosszú távú infrastruktúrának a kiépítésére, azaz a mostani helyzetben csak elképzelés, álom szinten marad, mert a megvalósításra nincs lehetőség.

Pedig ez a vári pilot-rendszer megalapozhatná az egész fővárosra kiterjedő egységes rendszer bevezetését, egy többlépcsős folyamat első lépését, érvel terve mellett a Várnegyed első embere. Ennek a folyamatnak a legvégén az lenne, hogy a Várba egyáltalán nem jönnek fel nagy turistabuszok, ehelyett megteremtődhetne a feltételrendszere annak, hogy a turistákat rendezetten és hatékonyan tudják eljuttatni az attrakciókhoz, és méltón tudják fogadni Magyarország egyik legfontosabb turisztikai célpontján, a Budai Várban.

A cél elérésének jogi megalapozása érdekében V. Naszályi Márta javaslatára fogadta el a Fővárosi Önkormányzat, hogy a behajtó buszok számára az engedélyt a Budavári Önkormányzat adhatja ki. A Budapest Brand javaslatára az új szabályozást kiegészítő türelmi időről is konszenzusos döntés született, amit azonban Varga Dániel képviselő egy mozdulattal félresöpört, és olyan döntést hozott kormánypárti többséggel a háta mögött, ami miatt továbbra is sorokban állnak a buszok a Hunyadi János úton és a Dózsa szobornál, és a lakók orra alatt pöfögnek nap mint nap a több tonnás járművek.

x x x

Itt tartunk tehát most: a Ruszwurm és a Korona cukrászda továbbra is nyitva, holott bérleti díjat nem fizetnek továbbra sem a bérbeadónak. A Várba igyekvő buszok minden nap odahajtanak a sorompóhoz, és ha már odaérkeznek, át is jutnak rajta, hiszen onnan már nem lehet őket visszafordítani. Mintegy 300-320 busz jön-megy naponta a kerületben, ebből nagyjából 50 turistákkal megrakodva a Várba is felmegy, majd ismét értük felkanyarodik – mindezzel szennyezve a levegőt, lehetetlenné téve az ott lakók, az ott dolgozók életét, és azokét is, akik a Vár alatti szűkös buszparkolók környékén élnek vagy akár csak megfordulnak. Közben a polgármester asszonyt folyamatosan támadják, koholt vádakkal különféle vizsgálati testületek elé citálják – és minden marad a régiben. Azaz még a távoli ködben sem sejlik fel a közös egyetértésen alapuló megoldás végrehajtásának lehetősége.

Forrás: Turizmus Online

 


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.