Pert nyert Lánchíd-ügyben a BKK

Jogszerűtlenül marasztalta el a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a Lánchíd-felújítás beruházóját és kivitelezőjét, amikor tavaly májusban 15-15 millió forintos bírságot szabott ki rájuk. A Fővárosi Törvényszék ítélete alapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és az A-Híd Zrt. pert nyert a KDB ellen. A Közbeszerzési Hatóság szerint azonban ettől még megtörtént a jogsértés.

Bírósági eljárásban kért jogorvoslatot a Lánchíd felújításának beruházója (BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.) és kivitelezője (A-Híd Építő Zrt.), miután 2022 májusában a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozatában elmarasztalta és 15-15 millió forintos pénzbírsággal sújtotta a két társaságot.

A KDB azzal indokolta a döntését, hogy az A-Híd Zrt. néhány, a teljesítésbe vont alvállalkozót nem előzetesen, hanem az alvállalkozási szerződés megkötése után – bár minimális időkülönbséggel – jelentett be a megrendelő BKK-nak, amely nem ellenőrizte megfelelően a felújítást végző kivitelező egyes alvállalkozóit.

A Hatóság kifogásait sem a BKK, sem az A-Híd Zrt. nem tartotta megalapozottnak, ezért a bírósághoz fordultak jogorvoslatért. A Fővárosi Törvényszék ítélete – a Kúria által korábban megfogalmazott jogorvoslati irányelvet követve – kimondta, hogy a KDB jogszerűtlenül marasztalta el mindkét társaságot.

Ezért megváltoztatta a KDB jogorvoslattal érintett határozatát, az eljárást megszüntette, a korábbi megállapításokat és azok jogkövetkezményeit – beleértve a KDB által a BKK-ra, valamint az A-Híd Zrt.-re kiszabott bírságot is – törölte, közölte a BKK weboldalán közzétett nyilatkozatában.

Frissítés: A Közbeszerzési Hatóság szerint a jogsértés ettől megtörtént

Cikkünk megjenése után a Közbeszerzési Hatóság úgy reagált a BKK oldalán megjelent hírre: a Fővárosi Törvényszék ítélete a per érdemében nem döntött. "Az ítélet nem tett olyan megállapítást, mely szerint a beruházó és a kivitelező nem valósított meg jogsértést. Az ítélet a jogorvoslati határidő elkésettségét állapította meg, azaz eljárásjogi oka van annak, hogy a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást és törölte a bírságot. A Közbeszerzési Döntőbizottság a Lánchíd felújításának ajánlatkérőjét/beruházóját (BKK Zrt.) és kivitelezőjét/nyertes ajánlattevőjét (A-Híd Építő Zrt.) májusban azért marasztalta el, mert jogellenesen, késedelmesen jelentették be az alvállalkozókat. Az A-Híd Építő Zrt. a 19 alvállalkozóból 12-t úgy vont be a szerződés teljesítésébe, hogy azokat – a jogszabályi előírásokkal szemben – nem előzetesen, vagyis az alvállalkozó teljesítésbe történő bevonását megelőzően, hanem azt követően jelentette be a BKK Zrt. (ajánlatkérő/beruházó) felé, a BKK Zrt. pedig nem tett eleget az alvállalkozói bejelentések ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségének. A jogsértés tehát megtörtént" - írja a Közbeszerzési Hatóság.

Forrás: BKK


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.