Több százezer forintos borokat kóstolhatunk az Emirates járatain

A fajták és évjáratok utasosztályonként eltérőek, de a minőség állandó, hiszen minden egyes palacknak a közel 355 milliárd (!) forint költségvetésű borászati program szigorú kritérium-rendszerének kell megfelelnie.

Jövőre több százezer forintot érő burgundi fehérbort is kóstolhatunk az Emirates járatain, hiszen a légitársaság a legrangosabb francia borminősítéssel ellátott pincészetek boraival bővíti kínálatát. 

Az Emirates büszkélkedhet a légitársaságok közül a „legnagyobb” borospincével – a franciaországi helyszíneken jelenleg mintegy 6 millió palackbor található, amelyek között 2003-as évjáratú és annál fiatalabb borok találhatók, de olyan is van, amelyet csak 2037-ben fognak felszolgálni. Az Emirates 17 év alatt több mint 1 milliárd dollárt – átszámítva közel 355 milliárd forintot - fektetett be borászati programjába, tavaly pedig 18 milliárd forintnak megfelelő összegből frissítette borkészletét. Járatain jelenleg 36 különböző francia bor- és pezsgőfajtát kínál, amelyeket most újabb prémium francia borokkal egészít ki.

Új minősített borok az Emirates fedélzetén

Az elkövetkező hónapokban az Emirates prémium burgundi fehérborokkal bővíti választékát a First utasosztályon, köztük olyan rangos Premier és Grand Cru borokkal, mint a Montrachet 2011, a Chevalier-Montrachet 2013 és a Corton-Charlemagne 2014, valamint néhány kivételes prémium burgundi vörösbor is bekerül a kínálatába, köztük az Échezeaux, a Clos Vougeot és a Chambertin. Az Emirates olyan bordeaux-i Premier Cru pincészetek borait tervezi bevezetni, mint a híres Château Mouton Rothschild, Château Margaux, Château Haut-Brion, Château Cheval Blanc és Château d'Yquem birtokok. A Premier Cru a bordeaux-i osztályozás legmagasabb szintjére utal, amelyet III. Napóleon uralkodásának idejében, 1855-ben vezettek be, és minősített szőlőültetvényekre, borászatokra és borokra egyaránt használják.

A borok kiválasztása

Az Emirates szigorú borválasztási kritériumai közé tartozik a gyümölcs- és savtartalom, a tanninszint, az érlelés során használt tölgyfahordó és az érettség – például a Business osztályra szánt bordeaux-i borok legalább 8-10 évig, míg a First osztályra szánt borok legalább 12-15 évig érlelődnek a franciaországi pincékben. Ami azonban a legfontosabb, hogy a földön és a repülési magaságban is kiváló legyen a minősége.

Világklasszis borok minden osztályon

Az Emirates négy utasosztálya külön borválasztékkal rendelkezik, amelyet kéthetente frissítenek. A Turistaosztályon egy-egy kivételesen jó minőségű vörös- és fehérbort szolgálnak fel. A legújabb kínálatban az M. Chapoutier és a Domaines Baron de Rothschild "AOP" és "biodinamikus" borai, a fenntarthatósági törekvéseiről híres Gabb család dél-afrikai Sauvignon Blanc-ja, valamint az Antinori Santa Cristina vörösbor szerepel. A Prémium Turistaosztályán olyan vintage pezsgőt, prémium vörösbort és fehérbort kínál, mint a Château La Garde 2011, a Cloudy Bay Sauvignon Blanc és a Domaine Chandon 2016 – amely pezsgő kizárólag az Emirates Prémium Turistaosztályán kapható. A Business és First Class utasok számára az Emirates borkínálatát hat régióra osztotta - Egyesült Királyság és Egyesült Államok, Európa, Afrika, Közel-Kelet, a Csendes-óceáni térség és Ázsia. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a légitársaság az ezekből a régiókból érkező utasok ízléséhez igazodó borokat kínáljon, valamint az utasok megkóstolhassák az általuk meglátogatott régiók kiváló borait.

2022-ben az Emirates több mint 700 milliárd forintnak megfelelő összeget fordított a fedélzeti ügyfélélmény javítására, beleértve több mint 120 repülőgép belső tereinek megújítását, az új fine dining kínálatot, a kézműves vegán ételeket, a Movie Snacks menüt, a First Class osztály korlátlan kaviár fogyasztását, és a kabinszemélyzet speciális vendéglátóipari képzését.

* Az AOP a francia AOC-rendszerhez hasonló európai uniós (EU) szabvány, amely a legmagasabb szintű "védett eredetű" termékeket jelöli.

** A biodinamikus borkészítés a fenntartható gazdálkodásra és a szüret utáni minimális beavatkozásra utal.

Forrás: Emirates


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.