Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

A CIB Banknál szerethetővé és közvetlenné teszik a bankolást

2023. augusztus 04. - Cégkasszás

"Az intézményi garanciák fontos elemei a tevékenységünknek: a garanciával biztosított hitelállomány néhány év alatt 50-ről 200 milliárd forintra nőtt” – rögzítette a Hitelgarancia lapnak  adott interjújában Győr Tamás, a CIB Bank kis- és középvállalati (kkv) üzletágának vezetője, akinek „személyes küldetése”, hogy élő, intenzív, közvetlen emberi kapcsolatokon alapuljanak a bankja ügyfélkapcsolatai.

Mostanság, ha valakiben felmerül a hitelezés lehetősége, a magas kamatok könnyen elbizonytalaníthatják. Hogy látja: mennyire fogja vissza a cégeket a kedvezőtlen környezet?

Egyelőre nálunk kitart a lendület, ami leginkább abból fakad, hogy tavaly jelentős volumenben kötöttünk forgóeszköz- és beruházásihitel-megállapodásokat. Ezek igénybevétele jelenleg is zajlik, és ez egyelőre még növeli a hitelállományt. Akár a múltat, akár a jelent nézzük, a növekedésünk üteme 25 százalékos. Ha azonban előre tekintünk, vélhetően ez a dinamika nem lesz tartható – a hitelkereslet a reálgazdaságban ennél visszafogottabb lesz. A kkv-k ugyanis igencsak meggondolják, hogy most fejlesszenek-e hitelből, de ebben nemcsak a kiugró kamatszint játszik szerepet. Megemelkedtek a kivitelezési költségek, a végtermékek iránti kereslet mérséklődik, és a bizonytalanságot tetézi az uniós pénzek érkezésének elhúzódása is. Összességében nagyon kevés esetben látszik a megtérülés, így érthetően eltolódnak a beruházások. Egy kivétel azért van: az energetikai korszerűsítések. Ezeket a tevékenység energiaintenzitásának függvényében most is érdemes mérlegelni, nemcsak a megtérülésük, hanem a jövőbeli stabilitás kínálta előnyök miatt is.cib_2112102676.jpeg

A forgóeszköz-hitelezés is pang?

A szegmensre hasonló erők hatnak, mint a beruházásokra, ugyanakkor ellentétes hatást váltanak ki. Forgóeszközhitelre, a működő tőke finanszírozására ugyanis jelenleg fokozottan van szükség a megnövekedett árak miatt. Tipikus esetnek számít, hogy egy cég kér még néhány százmilliót a meglévő keretén túl. Ennek a hitelkereslet-gerjesztő tényezőnek ugyanakkor közeleg a természetes határa, ami a finanszírozhatóság maga, azaz: fontos látni, hogy egy társaság a saját tőkéjéhez képest mennyi hitelt vehet fel anélkül, hogy adósságspirálba kerülne.

Ezek általános tapasztalatok, vagy a trendek eltérnek, ha ágazatonként vizsgáljuk őket?

Az egyes ágazati dinamikák alapján vannak különbségek, például az építőiparban a megrendelések visszaesésével csökkent a forgóeszköz- és bankgarancia-szükséglet, szinte azonnal. Azt is érdemes hozzátenni, hogy vannak térségek, ahol továbbra is kiemelt keresletet látunk új logisztikai projektek iránt, és bízunk benne, hogy a kamatkörnyezet normalizálódásával (a kereslet visszatérésével) a lakásépítési projektek is új erőre kapnak. Azt tapasztaljuk, hogy az általunk kiemelten kezelt két iparágban, az agráriumban és az autóiparban is egyre nő a forgóeszköz-állomány.

És az igényeket ki tudják szolgálni a bankok?

Nekem a CIB ügyleteire van rálátásom, és ez alapján bizakodó vagyok. Olyan hitelkérelmeknél, ahol látszik a megtérülés, azoknál a jóváhagyás konstruktív beszélgetések mellett, talán egy picivel több kérdéssel, de megtörténik. Például két éve talán eszünkbe se jutott megkérdezi, kinek milyen energiaszerződése van, most meg szinte ez az első kérdés. Alapvetően a beruházásokhoz és a forgóeszközhitel-igénylésekhez is nyitottan állunk, de a legkockázatosabb projekteket nem most fogjuk támogatni.

Most már csak az a kérdés, milyen hiteltermékeket tud ajánlani?

Azt az egyszerűség kedvéért zárjuk ki, hogy valaki 20 százalékos kamatozású piaci forinthitelt keresne. Viszont ott a Széchenyi Kártya Program, amiben 500 millió forintot lehet igényelni beruházásokhoz és ugyanennyit forgóeszköz-finanszírozásra, illetve további 200 millió forintot lízingre, mindezt 5 százalékos kamattal. A Baross Gábor Hitelprogram is megmozgatta a piacot, már csak azért is, mert kifutnak a jegybanki növekedési hitelek, és ez alkalmas a kiváltásukra. Akiknek pedig van euróbevételük, érdemes élniük az euró alapú hitelezés lehetőségével is, aminél az alapkamat szintje 3,5-3,75 százalék körül tetőzhet, plusz a kockázati felár. A nemzetközi kereskedelemben részt vevő partnerek számára faktoringszolgáltatást is nyújtunk: immár két éve vezettük be Confirming termékünket, amelynek keretében a vevő helyett kifizetjük a szállítónak a megrendelés ellenértékét, aki később nekünk fizeti majd ki a termékek árát. Ez nemcsak finanszírozási forma, hanem a vevőkockázat átvállalása is, ami a jelenlegi környezetben jelentős működési biztonságot nyújt a vállalatok számára.

Említette, hogy a CIB-nél vannak kiemelt ágazatok. Mesélne ezekről?

Igen, az agrárium és a járműipar mellett a felvásárlásokat is kiemelt figyelemmel kezeljük. Az agrárium esetében országos hálózatunk több pontján is dolgoznak szakértő kollégák, az autóipar kapcsán pedig a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének vagyunk a stratégiai partnerei. A felvásárlásos tranzakciókról azt gondoltuk, hogy ilyen gazdasági viszonyok között kevesebb lesz belőlük, mert nehezebb megállapodni a felvásárlási árban. Ennek ellenére továbbra is találkozunk ilyen ügyletekkel, főként azokban a szegmensekben, amelyeket kevésbé érint az energiaárak alakulása.

Milyen jelentősége van a CIB számára a hitelgaranciának, a Garantiqának?

Az intézményi garanciák fontos elemei a tevékenységünknek: a garanciával biztosított hitelállomány néhány év alatt 50-ről 200 milliárd forintra nőtt. Ez a lehetőség kulcskérdés néhány kockázatosabb cégnél és ügyletnél. Ilyenkor gyakran a Garantiqa kezességvállalása jelenti a megoldást. A bankszektor jó állapotban van, jó minőségű a portfóliónk, és ráadásul, ha szükséges, ott a Garantiqa is.

Ügyféloldalon talán az a legmeghatározóbb élmény, hogy milyen bankolni az adott pénzintézetnél...

Azt gondolom, hogy ott jó bankolni, ahol működnek a folyamatok, és működnek a közvetlen emberi kapcsolatok is. A pénzügyek intézése kapcsán sokat beszélünk a digitalizációról, ami kétségtelenül fontos, de végeredményben ez mégiscsak személyes biznisz, ezért – ha az alap adott – a szerethetőség az emberi kapcsolatokon múlik. A CIB Bank Európa egyik legnagyobb bankjának, az Intesa Sanpaolo Csoportnak a leányvállalata, országos lefedettséggel bír, univerzális szolgáltatásokat nyújt. Nagy bank vagyunk, de ahogy egyik ügyfelünk fogalmazott: nálunk még meg lehet találni az embert... Minden vállalati ügyfelünknek van saját üzletkötője, és – ritka kivételtől eltekintve – a kapcsolat élő és intenzív. Ezenfelül személyes küldetésem, hogy szerethetővé tegyük a bankolást, azaz az ügyfeleink minél kevesebb formális kötöttséggel, közvetlen módon intézhessék nálunk a pénzügyeiket. Nincsenek illúzióim, ez nem minden esetben van és lesz így, de az elmúlt időszakban sok mindent tanultunk, és a jó kapcsolatainkat minden körülmények között szeretnénk megőrizni.

A cikk további hasznos és érdekes tartalmakkal itt olvasható.                                  

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr4018185055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása