Nullára vágott kamatszint, közvetlen vállalati kötvényvásárlások, a tőkepiacokat elárasztó likviditás – a járványra számos olyan lépéssel reagált az amerikai gazdaságpolitika, amelyek önmagukban is megérnének egy-egy külön misét. Ha a koronavírus kapcsán meghozott intézkedések közül a legfontosabbat kellene megnevezni, én mégsem ezeket, hanem a kibővített munkanélküli segélyek rendszerét emelném ki.

A koronavírus-járvány jelentette gazdasági sokkra reagálva az amerikai Kongresszus még március végén fogadta el az ún. CARES Act-et, amelynek keretében az állásukat elvesztők a normál munkanélküli segélyen felül további heti 600 dolláros állami juttatásban részesülnek. A lépés jelentőségével mi is foglalkoztunk a blogon, és az azóta megszületett elemzések is azt mutatják, hogy az ezáltal létrejött jövedelempótlás jelentős segítség volt a nagy bajba került amerikai gazdaság számára.

Elsősorban azért, mert a jelentős támogatást jelentett annak az erőnek, amelyről az amerikai gazdasági növekedés a 20. század második fele óta egyre hangsúlyosabban szól: az amerikai fogyasztásnak.

Ha ugyanis az USA GDP-jének alakulását akarjunk gyorsan megérteni, akkor egy számot kell észben tartanunk. A 70%-ot, két szempontból is. Egyrészt a 2020-as évekre a nonimális GDP-n belül a fogyasztási kiadások aránya megközelítette a 70%-ot, jelezve, hogy az amerikai növekedés mindennél hangsúlyosabban a fogyasztásról szól. Másrészt pedig jelentősen átalakult a fogyasztás belső szerkezete is: az '50-es évek 40% alatti szintjével szemben mára a szolgáltatásokra költött kiadások teljes fogyasztáson belüli részaránya is a 70%-ot közelíti – azaz a fogyasztás alatt elsősorban már nem az áruk, hanem a szolgáltatások fogyasztását kell értenünk.

A kibővített munkanélküli segély pedig pont azokban a társadalmi csoportokban jelentette a legnagyobb segítséget, ahol a fogyasztási határhajlandóság a legmagasabb. Mindennek köszönhetően pedig az amerikai fogyasztási kiadások is relatíve erősek maradtak, a logikai kör pedig így bezárult: kieső jövedelmek pótlása >>> megtámasztott háztartási fogyasztás >>> jelentős segítség a GDP-növekedés szempontjából.

A fogyasztás alakulására ráadásul egészen pontos adataink vannak, köszönhetően annak a trendnek, amelynek keretében a válság által kreatívvá tett közgazdászok a mai világban rendelkezésünkre álló adatokból gyakorlatilag napi szinten tudják követni egyes gazdasági mutatók alakulását. A lenti ábra a blogon már korábban szintén különleges adataival szereplő Raj Chetty és csapata számait mutatja az amerikai fogyasztási kiadások alakulására, amelyekből látható, hogy más gazdasági indikátorokhoz képest ezen a téren a talpraállás meglehetősen erős volt.

A mélyponton 30% feletti visszaesést is mutató szintekről ugyanis a kiadások visszaesése a 2020. januári szintekhez képest július elején már „csak” 6-7%-os, a kibővített munkanélküli segélyek által legjobban megtámogatott alacsony jövedelmű társadalmi csoportokban pedig kevesebb mint 2%-os. Az ábrán ráadásul az is látszik, hogy a fogyasztás újraindulása időben ténylegesen egybeesett a segélyek folyósításának megindításával, így kijelenthetjük, hogy a rendszer ebből a szempontból működött. 

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a munkanélküli segélyek megemelésének ne lennének mellékhatásai. Számos elemzés született arról, hogy az egyes esetekben a korábbi jövedelmeknél magasabb bevételt jelentő segély mennyire nem ösztönöz álláskeresésre, illetve arról is, hogy sokan nem a leghatékonyabban használták fel a kapott extra juttatásokat. És természetesen ezek az érvek érvényesek is – nem csoda, hogy hangsúlyosan előjönnek az amerikai politikai elitben a segély kapcsán jelenleg zajló vitában.

Egy dolgot eddig ugyanis nem említettem: a fenti rendszer július végén kifut. Ha pedig nem kerül meghosszabbításra, akkor a jelenlegi becslések szerint több mint 20 millió amerikai fogja tapasztalni egyik hétről a másikra a rendelkezésére álló jövedelmének érezhető visszaesését, egyes becslések szerint akár 2,5%-kal is rontva így az egyébként elérhető idei amerikai GDP-növekedést.

Az amerikai fogyasztás gazdaságban betöltött szerepe miatt a tét tehát hatalmas. A politikai vita pedig érthetően heves. Lehet szeretni, lehet utálni, mert a dologról alkotott véleményünk értékítélet kérdése is, de gazdasági szempontból egy dolog biztos: az USA fogyasztói társadalom, gazdasága pedig fogyasztói gazdaság. A növekedés és a tőkepiacok szempontjából így nagyon nem mindegy, hogy az elkövetkező napokban a novemberi elnökválasztáshoz közeledő amerikai politikusok milyen kompromisszumra jutnak a témában.